Az idő és a sebek...

Azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket, a gyors felejtés pedig remek életfunkció. Csak azt hagyják ki a mindenre alkalmas pszichológiai tételből, hogy maradnak az ember fejében olyan momentumok, amelyeket lehetetlen eltávolítani. Még mosollyal és szeretettel is. Benne vagy a fűben, a virágban, A hajnali madarak dalában. Benne vagy a kertem s lelkem minden zugában. Ha a Napba nézek, Mosolyodat látom, Gondolatom rólad elvakít Mindent a világon. Ha szitál az eső, Cseppjeidet érzem. S ha fúj a szél, Megsimogatsz éppen. Te vagy a nyár tücsök zenéje, A tavaszi ég bárányfelhőcskéje, A tél forró kandallótüze, Az egyik őszöm legszebb színe, S ez már így marad, mindörökre...

Még nem veszíthetek..

Mindent elfelejtek már, elfáradtam rég, Lassan elmúlt a láng, úgy félek én. Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó. Most már ez vagyok én, egy süllyedő hajó.  Még nem veszíthetek! Még nem! Én élni akarok. Adj időt nekem! Ó, Ég! Szólj, hogy még várjon! Add vissza nekem! Ő kell! Még látni akarom! Még nem búcsúztam el, még nem! Úgy fáj, nagyon. Érzem elborít a láz, sírni szeretnék, Olyan rég várok rád, de te nem jössz. Miért? Mindent megpróbáltam már, hogy elfelejtselek, Olyan forró a vágy, hogyan éljek nélküled?

Szeretni...

Szeretnék egy éjszakát. Melletted szeretnék aludni egyszer. Érezni akarom a szívverésed. Azt szeretném, hogy a fejed a mellkasomon legyen és a kezeim körülötted. Úgy szeretnék csinálni csak egy éjszakára, mintha nem csesztük volna el az egészet. Mintha még mindig az enyém lennél. Szeretni olyan könnyű, de én most gyűlölni szeretnélek, ha ez végre menne, téged többet úgysem keresnélek. Már nem félek, hisz rég nincs kit elveszítsek, Nincsenek már képek, miket apró szívekkel díszítsek. Csak egy dallam a fejemben, ütemek szólnak halkan, Így érzéseim mondom el mindig egy-egy dalban. Minden pillanatban rád gondolok, de én nem erre vágyom, Unom már, hogy sírva terülök el nap mint nap az ágyon, majd eljön egy újabb álom, és ismét te ölelsz benne, de tudom jól, hogy a valóságban nem ilyen egyszerűen menne. ha szívünk mágnes lenne, akkor is taszítanálak téged, bár testileg még kellek, de lelkedet megölte büszkeséged. Hát eressz kérlek, engedj, nem kell többé hogy szenvedj, Velem lehess, együtt kint a réten pillangókat kergess, Ha ez neked mára terhes, inkább temess, nyugodtan nevess, azon hogy a szívem már csak te érted repdes. Polcomon lefordított fényképed őrzi még meg emléked, Most büszke lehetsz magadra, ez lehet neked legfőbb éked. Ha elég bátor lennék, akkor a szemetesemben végeznéd, És hogy hová lett a képed, már hiába kérdeznéd, De nem megy.. ott még egy kedves arc bámul rám, Ha két szemébe nézek, halvány mosolyra áll a szám, Majd legördül egy könnycsepp, de hallgatnom talán bölcsebb, Ha tudnád mennyire fáj most, akkor sem lenne könnyebb. Hogy mikor igénylem társaságod, azt hiszed, hogy látod, De mit fejedben elterveztél, az már rég csak a te világod. Többé nem érzed illatom, s nem mosolygok rád kedvesen, Lépj tovább, hagyj békén, csak úgy érzelmektől mentesen! Próbálom átprogramozni szívem, hogy már ne érted zakatoljon, Hogy a boldog pillanatok helyett ne a szomorúak felé toljon. Ne feléd sodorjon az élet, hisz engem nem a fájdalom éltet, Amit folyton velem művelsz, a biztos továbblépésre késztet. Majd rajzolok egy térképet, az vezesse tovább az utad, Magad előtt arcom ne lásd többé, ha felidézed a múltad. Jön egy új nap, egy új esély, hogy megtaláld a megfelelőt, Talán Ámor volt a hibás, mikor ravaszul ismét szívembe lőtt. Ejtőernyőt veszek hátamra, hogy ne zuhanjak le a földre, Szakadt szárnyaimmal nincs mit tenni, úgy sem jutok többre. Egy görbe vonal talán segítene, de miért nem mosolyog senki? Miért fáj mindenkinek, ha szememből éppen egy könny cseppen ki?

Korán keltem fel, és hiányzott valami

A saját nevem

Senki nem veszi észre, de elvesztem

és ez így tarthat örökké

Abbahagytam a küzdést csak egy pillanatra, de semmi sem változott

Ki vagyok én most? A nevem meg van még?

Azt hiszem végleg elveszett.

Senki sem vár ram az ajtóm előtt,

A meglepetés nem izgat többé

Ezt elviselni egyre inkább nehéz.

Nézz csak előre, nincs semmi már itt neked

Ami történt megtörtént, ez az élet jutott nekem

Hagyd elmúlni, ami már soha nem lehet.

Elmulasztottam amit látnom kellett volna

Rengeteg csodálatos dolgot

Elmulasztottam azt, amire szükségem lett volna

Amit ez az élet adhatott.

Hagyd a boldog befejezést, minden ugyanaz

Isten nem fogja az egyszerűséget lehetőségre pazarolni.

Vegyél fel, ébressz fel, az álmok elfedik a fájdalmat.

Azt gondoltam, hogy vége lesz mar, de itt ragadtam

Ki fog most rám várni?

Senki sem vár az ajtóm előtt,

A meglepetés nem izgat többé

Es ezt egyre nehezebb elviselnem

Nézz csak előre, nincs semmi már itt neked

Ami történt megtörtént, ez az élet jutott nekem

Hagyd elmúlni, ami már soha nem lehet.

Most mit tegyek?

Csinálhatom máshogy?

Átgondoltam én ezt?

Ez volt az életem egyszer, - így éltem
.

Elmentél, itt hagytál,

álmodtam, csak egy álom voltál.

Elúszott, molekuláira bomlott,

elsuhant a tavaszi szélben,

elúszott a felhők fölött,

és felbukkant a fejemben.

Az én hülye fejemben…

Mondd, miért nehéz új fejezetet kezdenem?

Te jársz az eszemben…

S mire leírtam e sorokat

kiröppentél a fejemből,

kiszálltál az eszemből.

Messze vagy már tőlem,

messze…messze…messze…

és már soha nem tévedünk össze.

Véget ért a közös történet,

fátylat a múltra,

tekints a jövőbe.

De hiszen minden ugyanaz,

csodálkozol, neked semmi nem változott,

habár…egy mellékszereplő távozott.

Mióta megismertelek,

azonnal megszerettelek.

Csak barátok... ez volt mindig a válasz,

szívemet hitegettem, de fájt az.

Fájt minden mondatod nekem,

amit egy másik lány hallhatott helyettem.

Nem hallhattam, mert messze vagy,

Távolság... bár ne lenne mindez igaz.

El kell viselnem a bánatot,

a titkot, mit magamnak gyárthatok.

Verseket írtam, mert nem volt kinek mondanom,

hogy az én szívem fáj, oly nagyon.

Érted fájt a szívem, mert nem lehetsz enyém,

próbáltam felfogni, de mindig csak remény...

Reménykedtem, egyszer majd talán...

szíved hátha rám talál.

De lassan rájövök, minden hiába...

S ezt mondom magamnak:

Felejtsd el Őt, már minden hiába!

Ott volt ő s ott voltam én,

A fényben éltünk még,

Odaígérte nekem szerelmét.

Megszületett ő is,

megszülettem én is...

Eltelt azóta sok-sok év,

de még mindig elkeseredetten keressük egymás lelkét.