Korán keltem fel, és hiányzott valami

A saját nevem

Senki nem veszi észre, de elvesztem

és ez így tarthat örökké

Abbahagytam a küzdést csak egy pillanatra, de semmi sem változott

Ki vagyok én most? A nevem meg van még?

Azt hiszem végleg elveszett.

Senki sem vár ram az ajtóm előtt,

A meglepetés nem izgat többé

Ezt elviselni egyre inkább nehéz.

Nézz csak előre, nincs semmi már itt neked

Ami történt megtörtént, ez az élet jutott nekem

Hagyd elmúlni, ami már soha nem lehet.

Elmulasztottam amit látnom kellett volna

Rengeteg csodálatos dolgot

Elmulasztottam azt, amire szükségem lett volna

Amit ez az élet adhatott.

Hagyd a boldog befejezést, minden ugyanaz

Isten nem fogja az egyszerűséget lehetőségre pazarolni.

Vegyél fel, ébressz fel, az álmok elfedik a fájdalmat.

Azt gondoltam, hogy vége lesz mar, de itt ragadtam

Ki fog most rám várni?

Senki sem vár az ajtóm előtt,

A meglepetés nem izgat többé

Es ezt egyre nehezebb elviselnem

Nézz csak előre, nincs semmi már itt neked

Ami történt megtörtént, ez az élet jutott nekem

Hagyd elmúlni, ami már soha nem lehet.

Most mit tegyek?

Csinálhatom máshogy?

Átgondoltam én ezt?

Ez volt az életem egyszer, - így éltem
.

Elmentél, itt hagytál,

álmodtam, csak egy álom voltál.

Elúszott, molekuláira bomlott,

elsuhant a tavaszi szélben,

elúszott a felhők fölött,

és felbukkant a fejemben.

Az én hülye fejemben…

Mondd, miért nehéz új fejezetet kezdenem?

Te jársz az eszemben…

S mire leírtam e sorokat

kiröppentél a fejemből,

kiszálltál az eszemből.

Messze vagy már tőlem,

messze…messze…messze…

és már soha nem tévedünk össze.

Véget ért a közös történet,

fátylat a múltra,

tekints a jövőbe.

De hiszen minden ugyanaz,

csodálkozol, neked semmi nem változott,

habár…egy mellékszereplő távozott.

Mióta megismertelek,

azonnal megszerettelek.

Csak barátok... ez volt mindig a válasz,

szívemet hitegettem, de fájt az.

Fájt minden mondatod nekem,

amit egy másik lány hallhatott helyettem.

Nem hallhattam, mert messze vagy,

Távolság... bár ne lenne mindez igaz.

El kell viselnem a bánatot,

a titkot, mit magamnak gyárthatok.

Verseket írtam, mert nem volt kinek mondanom,

hogy az én szívem fáj, oly nagyon.

Érted fájt a szívem, mert nem lehetsz enyém,

próbáltam felfogni, de mindig csak remény...

Reménykedtem, egyszer majd talán...

szíved hátha rám talál.

De lassan rájövök, minden hiába...

S ezt mondom magamnak:

Felejtsd el Őt, már minden hiába!

Ott volt ő s ott voltam én,

A fényben éltünk még,

Odaígérte nekem szerelmét.

Megszületett ő is,

megszülettem én is...

Eltelt azóta sok-sok év,

de még mindig elkeseredetten keressük egymás lelkét.